Pályázat cigány fiatalok számára

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú oktatás intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére Budapesten, illetve megyénként 11 fő részére a 2009/2010 tanév második félévére.

Pályázatot azok a cigány származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük pedig legalább 3,00.

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére. A pályázatot 2010. február 10-ig kell a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni. A pályázatokat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre. A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2010. február 28.

A pályázatot nyert tanulókkal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a PMRFK Humánigazgatási Szolgálat Kiképzési Alosztálytól kérhető (Tel.: 06-1-443-5800/30-533).

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2012. Május 19., Szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfoKövesd a pécelinfo-t a Facebookon és a Twitteren is!

Pécel aktuális időjárása

Statisztika a pécelinfo.hu-ról

Szelektív hulladékgyűjtés

Szelektív hulladékgyűjtés Pécel
Kattints a képre a
részletes magyarázatért!

Friss hozzászólások