Február 4-én nyílt meg Balogh Renáta amatőr rajművész kiállítása grafikáiból és olajfestményeiből. A rajzok és festmények március 6-ig tekinthető meg a Polgármesteri Hivatal új épületében a Pécel Galériában. A kiállítás megnyitóját követően Renátával beszélgettünk művészetéről, életéről, péceli kötődéséről.

Mikor kezdtél el rajzolni, festeni?

Kicsi koromban sokat rajzoltam együtt anyukámmal, már az óvodában is mondták, hogy jobban rajzolok, mint a korombeliek. Később az Általános Iskolában rajztanárom odafigyelésének köszönhetően több rajzversenyen vettem részt, amelyek közül az isaszegi csata 150. évfordulójára kiírt pályázatot emelném ki. Egy vízfestékkel készített festménnyel az első helyezést értem el. A nándorfehérvári diadal emlékére kiírt pályázaton is indultam, meg másokon is, hol több hol kevesebb sikerrel. Az iskolai képzésen túl a Művelődési Házban szervezett szakkörön, Sáfrány Magdától, Karsai Zsiga bácsi feleségétől tanultam még rajzolni. Ezeken az órákon sokat hallottunk legendákról, történelemi eseményekről, képeink is ezekben a tárgykörökben készültek. Az Általános Iskola után a Szent László Gimnázium rajztagozatán folytattam tanulmányaimat. A rajzórákon kívül zselés tollat használtam, ami nem egy nagy művészi eszköz, inkább csak firkálásra jó, de mégis ez volt az az eszköz, aminek segítségével kezdett kialakulni az a stílus, amit most a magaménak mondhatok. Sajnos a gimnázium elvégzésével nem kaptam annyi "szakmai" tudást, hogy a Képzőművészeti Egyetemre menjek, de a rajzolás és festés utáni lelkesedésem továbbra is megmaradt.

Milyen is ez a mostani stílusod?

Mostanában főleg tusrajzokat készítek, melyek jellemzője, hogy sok apró részletből állnak, mely részleteknek külön-külön is van értelmük, de ha kicsit távolabbról szemléljük a képet, akkor ezek a részletek kiadnak egy egészet. Persze nem mindegyik képem ilyen.

A gimnázium után hol folytattad?

Mielőtt az egyetemre mentem volna, elvégeztem egy dekoratőr és kirakatrendező iskolát. Itt volt megfelelő számú rajzóra, és tanultunk többek között tervezést, technológiát, kirakatrendezést és számítógép grafikát.

A dekoratőri, kirakatrendezői munkát gyakoroltad valahol, tudtad hasznosítani az ott szerzett ismereteket?

A technikai tudás mindenképpen hasznomra vált, több jó ötletet is láttam, amit később hasznosítani is tudtam. Ez egyébként egy két éves iskola volt, de én az első év elvégzése után úgy gondoltam, hogy most már mégis inkább egyetemre kellene menni. Felvételiztem hát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika-német szakára.

Miért pont oda? A német nyelv szeretet honnan ered?

Az esztétikát a művészetek iránti érdeklődésem miatt tartottam fontosnak, míg a német nyelvvel már nagyon régi kapcsolatban állok. Apukám Németországban dolgozik, így többször is ki tudtunk menni a családdal nyaranta, nagyon megszerettem az országot, a városokat, a magas hegyeket, nagy erdőket. Németet egyébként az általánosban és a gimnáziumban is tanultam. A Pázmányon most ötödéves vagyok.

Mi lesz az egyetem után?

Tanárnak nem szívesen mennék, kell a kötetlenség. Egy galériában szeretnék dolgozni, mellette kritikákat írnék vagy fordító lennék. Kritikákat néha most is írok az esztétika tanszék által indított Kultúra és Kritika nevű kritikai portálba, mely a http://kuk.btk.ppke.hu/ címen érhető el. A lapnak vannak diák és tanár szerkesztői, remek gyakorlati lehetőséget biztosít. Több rovat is van. A kritika írás mellett, én a kiállítás rovat egyik szerkesztője vagyok.

És a festés, rajzolás folytatása?

Az egyetem mellett most csak hobbi. 2008-ban a Dózsa Művelődési Házban tanultam meg az olajfestést Vágó Zoltántól, ide ugyanakkor már nem járok, mert a képzés elsősorban a festés technikámat javította, én viszont a rajztudásomat szeretném csiszolni. Az órák befejezésének egyébként prózaibb okai is vannak. Vágó Zoltánhoz később a Blahára kellett járni, számomra szerencsétlen időpontban, és nekem inkább már az egyetemre kellett koncentrálnom. 2008 tavaszán csatlakoztam a péceli Fészer Alkotó Egyesülethez. Velük rendszeresen vannak kiállításaink, évente kétszer-háromszor. Most már sikerült egyesületi formát felvenni, így a pályázati kiírásokon is el tudunk indulni. A közösségben nagyon jó a hangulat, hetente találkozunk, mindig valami más témára készülünk, sokat beszélgetünk, néha többet is mint amennyit festünk.

Megvásárolhatók a képeid?

Persze, pár képet már el tudtam adni. Sőt már rendelésre is festettem. Volt egy hölgy aki a konyhájához illő képet kért tőlem. Elmondta, hogy a konyha fala sárga, hosszúkás kép illene a helyiségbe és szereti a pipacsokat. Ebből aztán sikerült összeraknom egy képet mindenki megelégedésére. A kiállítás megnyitóján is elhangzott, hogy képeiden látható a szoros kötődés a Balatonhoz, vagy az Alpokhoz.

Melyik képeket merítetted Pécelből?

Péceli tájat konkrétan még nem festettem, csak a Pécel múltja és jelene című képen a Bárka templom ill. a Ráday és Kossuth szobor az én művem. A házunktól lehet látni a város főbb pontjait, elképzelhető hogy egyszer megfestem. A város talán inkább közvetve jelenik csak meg, grafikáim kis részleteiben, mint például a búza, fák, állatok, melyekkel gyakran találkozhatunk Pécelen. Érdemesnek tartanám még a Csúnya tó és környékét is lefesteni vagy az emlékműtől való kilátást. Pécel egyébként kedves számomra. Tulajdonképpen mikor megszülettem itt laktak szüleim, s bár 87-től 93-ig Mátyásföldön laktunk, és csak utána tértünk vissza Pécelre, én mégis törzsgyökeres pécelinek vallom magam. Szép a környezet, szeretem a kis közösséget, hogy a péceli kulturális rendezvényeken, kiállítás megnyitókon, hangversenyeken, és bárhol ahol megfordulok mindig ismerős arcokkal találkozok.